Fűtésszerelő – érdemes a nyári időszakban radiátort cserélni, húzzatok bele!

Szponzorált tartalom

fűtésszerelő

fűtésszerelő

Nálunk is most szállt ki a fűtésszerelő egy hónappal ezelőtt, mert korábban nem lehetett megcsinálni ezt a szerelést. Érdemes nektek is most észbe kapni és még időben egyeztetni a radiátorok cseréjéről, vagy bármi ilyen jellegű dologról, mert nyáron sokkal könnyebb lezárni a teljes rendszert, mint akkor, amikor már működnie kéne a fűtésnek.

3 évvel ezelőtt egy sajnálatos eseményt követően megörököltünk egy lakást a testvéremmel. Először hozzá sem bírtunk nyúlni a személyes kötődés végett, aztán szépen lassan megpróbálkoztunk mindennel. Előbb apróságokat pakoltunk ki, aztán szépen lassan átnéztük az összes szekrényt és minden mást is. Feltöltöttem egyesével a netre, hogy akinek kell, az vigye ezt a sok holmit, de hónapok teltek el, míg mindent sikerült kihirdetni és vevő is akadt rá. Persze voltak olyan tárgyak, amiket megtartottunk, mert kötődtünk hozzá, vagy mert szükségünk volt rá. Nálam például van pár mécsestartó és festmény, amiket nagyon szerettem. A testvérem a hűtőmágneseket tartotta meg. Az elektromos dolgok közül pedig jó párat tudtunk hasznosítani, ami éppen akkor tényleg nagyon jól jött. Nekem onnan van a hűtöm, egy kis mikrohullámú sütő és még egy grillsütő is, ami azóta is remek módon szolgál nálam – nem is csak grill sütésre!

Aztán volt pár extra holmi, amit szintén eladtunk. Így egy nagyon különleges, szauna funkciós masszázságyat, aminek nehéz volt jó gazdát találni, meg úgy egyáltalán belőni, hogy mibe kerülhet, de végül némi keresgélést követően sikerrel jártunk az ügyben. Aztán ott volt egy ilyen vibrációs tréner, amit végül nem adtunk el, mert elfér otthon a nagy családi házban és mi is szívesen használjuk. Mi volt még? Nagyon sok dolog, edények, poharak, tányérok, ruhák… Érdekes tapasztalások voltak ezek, mert nagyon sok mindent szerettünk volna kimondottan elajándékozni, mert sem esztétikailag, sem funkciójukban nem voltak sérültek ezek a holmik, de nem igazán találtunk olyan szervezetet, amin keresztül tovább lehetett volna rajtuk adni.

De végül eljutottunk odáig, hogy mindenre találtunk érdeklődőt, amire csak szerettünk volna, aztán meg elkezdtük a lakás renoválását. Már télen eljutottunk oda, hogy kicseréltetnénk a radiátorokat, azonban egy sima panelről van szó, ahol ilyesmit télen érthető módon csak úgy nem lehet csinálni. De leegyeztettünk egy alkalmas nyári időpontot, amikor kijött a fűtésszerelő és lecserélte az összes radiátort egy szebb és igényesebb konstrukcióra.

A vizgazfutesszerelo24.hu oldalról hívtunk fűtésszerelőt, mert korábban már szükségünk volt sos módon egy kis segítségre egy csőtörés kapcsán és akkor nagyon meg voltunk elégedve a munkájukkal. Szóval most is úgy voltunk vele, hogy tőlük kérünk segítséget, mert remélhetőleg mindenben fognak tudni most is szakszerűen segíteni.

A fűtésszerelő a megbeszélt időpontban minden szükséges eszközzel felszerelkezve a lakásba érkezett. Le kellett kapcsolni a lakást a hálózatról, aztán pedig már mehetett is a buli. Szépen leengedett mindent, amit kellett és már pakolta is fel az általunk választott új fűtőtesteket. Nem értek hozzá sokkal részletesebben, de tény, hogy utána még sok időt töltött a beállítások finomhangolásával és annak ellenőrzésével, hogy biztosan nem ereszt-e a rendszer bárhol. Aztán amint sikerült mindent átjáratni, elkészült a munkával és mindenki boldogan távozott. Rendkívül gördülékeny volt az egész ügymenet, a fűtésszerelő profi volt és precízen, gyorsan és pontosan dolgozott. Ha máskor bármi hasonló segítségre lesz szükségünk, biztos vagyok benne, hogy akkor is a vizgazfutesszerelo24.hu csapatát fogjuk segítségül hívni.

Annál is inkább, mivel nem csak a fűtésszerelés területén jeleskednek, hanem ahogy már említettem, egy korábbi tapasztalatunk is volt velük egy csőtörés kapcsán. Akkor is nagy mázlink volt, mert azonnal tudtak is házhoz jönni és nem kellett sokáig tétlenül várnunk, hogy meddig szalad tovább a beázás és mennyit kell majd kijavítani a burkolatból. Egy óra alatt már a helyszínen is voltak (ez egy másik lakásunkban történt) és nagyon hamar úrrá lettek a helyzeten anélkül, hogy bármit fel kellett volna túrni már előre. A csőkamerázás technológiáját használva felderítették, hogy hol lesz a repedés a csövön, ami az ázást okozza és csak ott bontották ki annyira, hogy ki tudják cserélni a sérült darabot. Így gyorsan és különösebben fájdalommentesen sikerült megoldani, hogy ne ázzon a fejünkre az egész lakás.

A vizgazfutesszerelo24.hu oldalán ezen kívül nagyon sok érdekességet lehet találni, hogyha valaki elmélázna kicsit ezekben a témakörökben, mint a víz- a gáz- és a fűtésszerelés. Náluk mind a háromban vannak ászok, akik Budapesten bármikor a segítségünkre tudnak sietni, és amikor csak olvasgatnánk a témakörben, akkor meg ott a weboldal. Gyakorlatilag az összes területről részletesen írnak, hogy milyen berendezések vannak, milyen eljárások vannak, mire kell odafigyelni, hogy például ne legyen otthon dugulásunk, vagy mondjuk milyen tipikus hibákat szoktak ejteni az emberek, amikor próbálják házilag megoldani ezeket a galibákat.

A fűtésszerelő is mesélt pár sztorit munka közben, hogy miket látott már korábban és milyen tapasztalatai vannak a tipikus „sufni tuning” megoldásokat illetően. Mondott pár cifra dolgot, amiken őszintén meglepődtem. De van ez így, hogy egyszerűbbnek tűnik saját kezűleg nekiállni a javításnak, de aztán botrányos lesz a végeredmény és egy gyakorlott szerelőnek is meggyűlik a baja a hiba kijavításával. Mondjuk az igaz, hogy így aztán bőven van mit mesélni…

A fűtésszerelő egyébként azokban a munkálatokban is profi tud lenni, ami a gázzal üzemelő berendezéseket illeti. Erről a honlapon is lehet olvasni, de ő is elmesélte, hogy mikkel szokott foglalkozni még a radiátorok cseréjén kívül. A másik lakásunkba már meg is beszéltük, hogy majd az őszi fűtési szezon indulásakor elhívjuk, hogy nézze meg a gázkészülékeket, hogy semmivel se legyen probléma. 1-2 évente meg szoktuk nézetni ezeket a berendezéseket is, mert az ördög sosem alszik. Ezért a gondolkodásmódért egyébként nagyon megdicsért minket a fűtésszerelő, ami egy nagyon jóleső pozitív visszaigazolás volt.

Ha a vizgazfutesszerelo24.hu oldalon tovább juttok a kezdőlapon, ahol a szakmai tapasztalatról, tevékenységi körökről és arról olvashattok, hogy miért pont őket érdemes választani, akkor bővebben is megismerkedhettek azzal, hogy miben lehet tőlük segítséget kérni. Így például tételesen fel is vannak sorolva a fűtésszerelésnél az egyes pontok, úgy, mint: maga a fűtésszerelés, a cirkó szerelés és javítás, a központi fűtés szerelése, radiátor szerelése és cseréje, a csőtöréssel kapcsolatos zűrök elhárítása, a termosztát javítása, aztán még ott van a halom gázzal kapcsolatos tevékenység, ezeket most nem sorolom végig mindet, de hasonlóan részletesen megtalálható az oldalon.

Tehát, ha úgy érzitek, hogy egy megbízható csapatra volna szükségetek, aki minden házban található műszaki dologban (vagy majdnem mindegyikben) tud segíteni és nem kell mindig lutri-szerűen új szerelőt hívni, akkor a vizgazfutesszerelo24.hu csapata szerintem egy garantáltan jó választás. Gyorsak, kedvező árakon dolgoznak, és ha azonnal szükség van rájuk, akkor igyekeznek azonnal szabaddá tenni valamelyik kapacitásukat és már jönnek is, hogy elállítsák a zűrt az otthonunkban. Innen is köszönjük még egyszer a fűtésszerelő kollégának a gyors és pontos munkát és akkor majd keressük egymást az őszi időszakban!