Ezt már a Pisti sem tudta megoldani.

Szponzorált tartalom

vízszerelő Budapest

vízszerelő Budapest

Van nekünk egy ezermester barátunk, akire elég sok mindent rá lehet bízni, ha valami javítanivaló akad a házban. Eddig ezeket többnyire meg is oldotta, de azért nem kell túlságosan nagy dolgokra gondolni.

Egyszer például segített nekünk kifesteni egy szobát, illetve a nappaliban az új parkettákat is lerakta nekünk.

Persze nem vagyunk hálátlanok. Egyszer meghívtuk nyaralni például a balatoni nyaralónkba, amit nagy örömmel fogadott.

Legutóbb azonban valami elromlott a fűtésünkkel. István azt mondta, hogy ez a feladat túlmutat a képességein, és ezért jobb lenne, ha ezúttal az igazi profikat hívnánk. Ajánlott is nekünk egy kiváló brigádot.

Legegyszerűbben a vizszereles.net weboldalán keresztül lehet felvenni velük a kapcsolatot. Ha vízszerelő Budapest szolgáltatásra lenne szüksége bárkinek, akkor náluk jobbat aligha találhatna. Ezt már csak azért is írhatom le ide nektek, mert már megtapasztalhattam azt, hogy milyen biztosan és alaposan is végzik el a munkájukat.

Elküldtem nekik a hibabejelentést online, amit követően rövidesen kaptam is egy telefonhívást tőlük. Előzetesen már leírtam nekik, hogy a fűtéssel van a gond. A telefonbeszélgetés során sikerült kicsit jobban konkretizálni a hibának a forrását, hiszen kiderült, hogy nem a kazánnal van itt a gond, hanem sokkal inkább a fűtésrendszerrel. Azért volt fontos, hogy ezt még a kiszállás előtt tisztázzuk, mert nekik minden területre külön szakembereik vannak, és nem szerettek volna kiküldeni egy kazánszerelőt, mikor nem arra van szükség.

Ez azért számomra igazán szimpatikus volt. Gyakorlatilag már a telefonbeszélgetés alatt elkezdtek azon dolgozni, hogy a gondjaimat a lehető legnagyobb alapossággal és gyorsasággal megoldják.

Ki is érkezett a fűtésszerelő abban az időpontban, amit megbeszéltünk. Nagyon illedelmes és kedves volt velünk végig, és a munkájához azonnal hozzálátott. Már előre hozta magával a profi szerszámait is, és látszott, hogy már legalább ezerszer csinált ilyet.

Ezek a vízszerelők Budapesten bebizonyították nekem, hogy még léteznek olyan szolgáltatók, akik korrektek és betartják azt, amit ígérnek. A fűtésem azóta is tökéletesen muzsikál, szóval már nem kell aggódnom a tél közeledte miatt.